Milyen babaágyneműt vigyünk magunkkal több napos kiránduláshoz?
Az utazásokat alaposan szükséges megtervezni, főleg, ha gyerekekkel készülünk egy több napos kiruccanásra. Célszerű már hetekkel előtte egy listát írni arról, hogy pontosan mit kell magunkkal vinni és időben beszerezni mindent, máskülönben csak kapkodás lesz az egészből. A ruházaton kívül gondolnunk kell gyógyszerekre is, tisztálkodószerekre, törölközőkre, na és persze az éjszakákra. Nem minden vendéglátóegységben biztosítanak például külön babaágyneműt, így a szülőknek erre is gondolniuk el. A kicsi is úgy tud komfortosan aludni és pihenni, ha biztonságban érzi magát a kiságyban. Arról nem beszélve, hogy az ágynemű anyaga sem mindegy, hogy milyen, a rossz minőségűek akár bőrirritációt is kiválthatnak, hiszen a gyermekek bőre még rendkívül érzékeny. Egy ilyen allergiás reakció és a nyugtalan éjszakák, bizony meglehetősen képesek elrontani a kikapcsolódást.
Milyen ágyneműt válasszunk?
Ma már számtalan típusú ágynemű közül válogathatunk, a gyártók igyekeznek minél egyedibbeket piacra dobni, így bőven van miből válogatnunk. Mintázatban célszerű olyat választani, ami elnyeri a kicsi tetszését, ezáltal szívesebben hajtja majd álomra a fejét. A minőségi babaágyneműk kizárólag pamutból készülnek, ami maximálisan hozzájárul a nyugodt éjszakákhoz, ráadásul a baba bőrét sem fogja irritálni. Az sem mindegy, hogy milyen az adott ágynemű légáteresztő képessége, fontos, hogy jól szellőzzön és, hogy képes legyen magába szívni a nedvességet. A jó ágyneműk biztosítják a testnek az egyenletes hőmérsékletet és antiallergén besorolást is kapnak.
Babaágynemű garnitúrából érdemes többet is beszerezni és az utazás alkalmával is gondoljunk a váltásra. Legyen szó lányos vagy fiús ágyneműről, a legfontosabb szempont a minőség, de ezen kívül a méretet is vegyük figyelembe. Babaágynemű garnitúra vásárlását online is elintézhetjük, hiszen napjainkban rengeteg webáruház kínálatában megtalálhatóak.