Ismerjük meg a Pierre Cardin karórákat
Pierre Cardin világszinten elismert divattervező, aki a férfi és a női divatot is megújította, de inkább a férfi divat forradalmasítójaként került bele a neve a köztudatba. 1922 július 2-án látta meg a napvilágot Velence mellett. Apja azt szerette volna, ha építésznek tanul, de a divattervezőt már egészen kis korától kezdve a ruhakészítés érdekelte. Miután átköltöztek Farnciaországba egy helybéli szabó segédje lett és el is készítette első ruhadarabját. Egészen pontosan 17 éves korától tanulta a szabászatot egy férfiruha üzletben, 1946-ban már jelmezek tervezésében is részt vett. 1949-ben alapította meg saját divatházát, 1959-től pedig “pret-a-porter”, azaz készruhákat is megalkotott. 1960-ban közkedvelt ruhadarabja volt az ujjatlan szmoking, ebben az időszakban hozta a legnagyobb sikereket. 1962-ben mutatta be space age look kollekcióját, amivel rajongóit elkápráztatta. Ennek a csoportjába elsősorban tunikák, védő szemüvegek tartoztak, a hölgyek tekintetében pedig divatba hozta a gallér és ujj nélküli miniruhákat. A ruhákon ekkoriban a geometriai mintákat helyezte előtérbe. Később a miniruhákról átállt inkább a maxi ruhák tervezésébe. 1985-ben a divat Oscarját is elnyerte, ezen kívül a francia Becsületrend kitüntetettje. Ahogy a legtöbb divatmárka, úgy a Pierre Cardin is belépett az órák piacára és ezen a területen is óriási sikereket aratott.
Milyenek a Pierre Cardin karórák?
Dizájn szempontjából a Pierre Cardin karórák követik a márka merészebb stílusirányzatát, ezáltal az órák drága kinézetűek, de a valóságban megfizethetőek, sőt a legtöbb helyen akciósan lehet hozzájuk jutni. Az akciós Pierre Cardin karórák egyes darabjaiban svájci kvarc szerkezet található, legtöbbjük rendelkezik nemesacél tokozással, tehát abszolút minőségi és megbízható típusúak. Az akciós Pierre Cardin karórákra célszerű minél hamarabb lecsapni, hiszen gyorsan elkapkodják őket, mivel meglehetősen mutatósak és kiváló kiegészítői a hétköznapi, modern öltözéknek. A Pierre Cardin karórák női és férfi változatban is elérhetőek és kiváló választásnak bizonyulnak mindazoknak, akik szeretik a különleges dolgokat, ráadásul ajándék gyanánt is kiválóak.