Ismerjük meg a Szlovák oldalon fellelhető Komáromot
Komárom, más néven Révkomárom A Duna és a Vág-Duna összefolyásánál található, szlovákul Komarno a hivatalos neve. Észak-Komáromnak és Öreg-Komáromnak is nevezik, így különböztetik meg az egykori városrészt. a nyitrai kerületben Komárom a harmadik legnépesebb város, ráadásul meghatározó a szerepe a gépipar, illetve a hajógyártás területén, ezen kívül fontos kereskedelmi központ és árukikötő. Komárom 2004 óta ismert, mint egyetemi város, itt került megalapításra az első szlovák nyelvű egyetem, egészen pontosan a Selye János Egyetem, ami a város híres látnivalója, de sokan kíváncsiak a várost körülölelő erődre is, ami meglehetősen híres nevezetesség, ezt bizonyítja az is, hogy szerepel az UNESCO világörökségi javaslatai között is. Komárom régen három területből állt, amit később összekapcsoltak, Dunántúl, Csallóköz és Mátyusföld került összecsatolásra.
Komárom több városrészből áll, van a belváros, a kikötői városrész, az Északi városrész, ez a Vág lakótelep, az Apáli-sziget, a külváros és az Erzsébet-sziget. Mint már említettük, Hajógyár is fellelhető a településen, mondhatni ez a legfontosabb ipari üzem. A gyár folyami és tengeri hajókat egyaránt gyárt.
Milyen a város kultúrája?
A szlovákiai magyar kultúra központjának is nevezhetjük Komáromot, az itt található Jókai Színházat 1952-ben alapították. A Városi Művelődési Központban is rendre szerveznek valamilyen rendezvényt, előadást, az épületet egykoriban a Barátság házának nevezték. A városban mozi is fellelhető. ami 332 férőhelyes, sőt a II. lakótelepen egy szabadtéri mozi is helyet kapott. Egy hatalmas könyvtár is látogatható a városban, ez nem más, mint a Szinnyei József Könyvtár. A Képtárról is említést kell tennünk, ami a Limes Galéria.
A városban több cég is alakult, ami nem véletlen, hiszen a cégalapítás Szlovákiában kifizetődő, ugyanis az ehhez köthető feltételek meglehetősen kedvezőek.