Utazások alkalmával ne feledkezzünk meg az olvasnivalóról
Amikor éppen úton vagyunk valamerre, jellemzően mindig elfoglaljuk magunkat valamivel, sokan zenét hallgatnak, vagy filmet néznek a telefonról, de bőven vannak még olyanok is, akik könyvet olvasnak. A könyvek olvasása bizony már egészen kiskortól meghatározó, ezért a szülőknek célszerű gyakran felolvasni történeteket a még olvasni nem tudó csemetéjüknek is. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már nem csak papír alapú könyvek léteznek, hanem elektronikus formában is elérhetőek olvasmányok. Az eBook-ok megjelenésével elkezdett háttérbe szorulni a keményfedelű könyvek iránti kereslet, pedig ezek jelentős értékkel bírnak napjainkban is. Akik haladni akarnak a korral, azok szívesebben választják az eBook-ot, a hagyományörzők és az olvasás szerelmesei maradnak a jól bevált papír alapú könyveknél.
Az eBook olvasóról először 1930-ban merültek fel gondolatok egy író fejében, egészen pontosan Bob Brown alkotta meg elméletben a találmányt, amit Readies-nek nevezett el, de persze az ötletből nem valósult meg semmi. 1949-ben jött az áttörés, egy Spanyol tanárnő, Ángela Ruiz Robles ténylegesen megalkotta a mai eReaderek elődjét. A találmányának az Enciclopedia Mecánica nevet adta. A világon viszont az eBook-ok valódi feltalálójának Michael S. Hart-ot tartják számon, akinek a célja az volt, hogy a műveket digitális formában is megőrizhesse. A legelső eBook készülékek 1998-ban meg is jelentek.
Az eBook-ok óriási előnye, hogy kis helyet foglalnak el, így nem kell a több száz oldalas nehéz könyvet magunkkal cipelnünk, viszont a valódi, papírból készült könyvek lapozgatásának teljesen más hangulata van. Jó érzés a papírlapokat megérinteni és a könyv illata sem helyettesíthető.
A hagyományos könyvnyomtatás talán sohasem megy ki a divatból
A klasszikus könyvek igazán nagy értéket képviselnek. Kapcsolódhatnak egy kedves emlékhez, kiváló ajándékok szeretteink számára, és elfeledtetik a digitális világ állandó nyüzsgését. Ráadásul lehetőségünk van arra, hogy igénybe vegyük a nyomdák egyedi könyvnyomtatás szolgáltatását, melynek segítségével saját gondolatainkat, vagy történeteinket vethetjük szó szerint papírra. Arra érdemes odafigyelni, hogy kis példányszámú nyomtatás esetén elég borsos lesz egy-egy kötet ára, de bizonyos esetekben ez bőven kompenzálja a kapott értéket, vagy nyújtott élményt.