2020-ban nyaraljunk belföldön!
A koronavírus-járvány miatt kialakult vészhelyzetnek és a szigorításoknak köszönhetően hazánkban sajnos rengeteg vállalkozás ment csődbe. Mondhatjuk úgy is, hogy ezt a negatív hatást legjobban a vendéglátóipari egységek, szállodák, illetve hotelek érezték meg. Akiknek nem volt több hónapra elegendő tartaléka, bizony rövid időn belül lehúzhatták a redőnyt. Viszont még azok a hoteltulajdonosok sem nyugodhatnak meg teljesen, akik fel voltak készülve egy vészhelyzetre, ugyanis sokuknál a bevétel jelentős részét a külföldi vendégek jelentették, akikből idén nagy valószínűséggel lényegesen kevesebb lesz.
A karantén után rengetegen vágynak arra, hogy végre kimozdulhassanak és a nyáron elmenjenek a családdal, barátokkal valamilyen vízpartra. Az utóbbi években társadalmunk nagy része inkább a tengerpartot választotta a szabadságának az eltöltéséhez, ám idén a járványhelyzet miatt sem célszerű külföldre utazni, valamint azért sem, mert most a belföldi turizmust szükséges fellendíteni. Azzal, ha a szabadságunkat egy belföldi szállodában vagy tóparton töltjük, jelentős mértékben támogatjuk és hozzájárulunk a hazai vállalkozások, turisztika fejlődéséhez. Ráadásul országunkban számtalan csodás hely létezik, programokból és látványosságokból sincs hiány.
Milyen volt a szálláshelyek hozzáállása a korlátozások bevezetését követően?
A szálláshelyek hozzáállása is kedvező volt a járványhelyzet idején, igyekeztek a foglalásokat áttenni egy újabb időpontba, hogy a vendégek se járjanak pórul. Aki nem élt ennek a lehetőségével, azoknak többnyire igyekeztek rugalmas lemondási feltételeket biztosítani.
A karantén időszaka és az utazással kapcsolatos szabályok bevezetése megakadályozta az emberek utazásának, szabad mozgásának megvalósulását, éppen ezért nagyon sok hotel vissza is utalta a foglalások árát, illetve a kifizetett előleget az illetékeseknek.
A járvány ugyan még nem tűnt el, ám a szabályokat betartva nyugodt szívvel tervezhetünk utazást belföldön, hiszen a működő hotelek is odafigyelnek, hogy a helyiségeket, közösségi területeket rendszeresen fertőtlenítsék és a higiéniai szabályokat maradéktalanul betartsák. A vendégeknek is így kell eljárniuk, így a fertőzésveszély jelentős mértékben csökkenthető.