Utazások alkalmával miként vigyázzunk dokumentumainkra?
Utazzunk bármerre is a világban, legyen szó belföldről vagy külföldről, az iratainkat mindig magunkkal kell vinni. Az iratoknak tehát kéznél kell lenniük, ezért a legegyszerűbb, ha olyan táskába tesszük, ami mindig ott van nálunk. Ügyeljünk arra, hogy a táskának azon részére helyezzük, ahonnan nem tudják illetéktelenek eltulajdonítani, de azért viszonylag könnyen hozzájuk férhetünk. Naponta olvashatunk bejegyzéseket a közösségi oldalakon, hogy valaki segítséget kér, mert elhagyta vagy éppen eltulajdonították okmányait. Szerencsére számos helyzetben visszakerülnek jogos tulajdonosaikhoz, de az esetek többségében eltűnnek. Az is előfordulhat, hogy direkt okmányokra vadásznak az elkövetők, mert valamilyen módon vissza akarnak élni az adatainkkal, ez pedig rendkívül veszélyes, éppen ezért, amint észleltük, hogy nincsenek meg az irataink, azonnal forduljunk az illetékes hatóságokhoz és tegyünk bejelentést.
Amennyiben felmerül a gyanú bennünk, hogy nem elhagytuk az okmányokat, hanem visszaélés céljából eltulajdonították tőlünk, akkor tegyünk feljelentést is, hogy biztosra menjünk. Ahogy a tudomásunkra jutott, hogy eltűntek az irataink, onnantól kezdve három napunk van a bejelentésre, külföldön külképviseletnél tudjuk ezt megtenni.
Mi történik, ha céges dokumentumot hagyunk el?
Üzleti utakon az illetékesek általában visznek magukkal papír alapú dokumentumokat is, amelyen bizalmas, üzleti adatok is szerepelhetnek. Amennyiben ezeket elveszítjük, annak súlyos következményei lehetnek. Az adatsértés a következőket okozhatja: a vizsgálat, kármentesítés jelentős költségeket von maga után, ezen kívül felmerülnek jogi kiadások is, továbbá az adatok kikerülése révén sérülhet a hírnév vagy adott esetben a márka és az érintett cég a versenyelőnyéből is nagyban veszíthet. Éppen ezért nagyon fontos a megfelelő dokumentumkezelés, legyen szó akár személyes vagy céges iratokról, igyekezzünk a lehető legbiztonságosabb módon hordozni őket.